Mi történik, ha egy részecskefizikába beleszeretett kamaszlány felnő, és úgy dönt, hogy a tudomány nem elit sport, hanem közügy? A DOKK: Dekódolva interjúsorozat legújabb epizódjában Molnár Janka Sárával, a TikTokon @csak_azert_is néven ismert tudománykommunikátorral beszélgettünk mesterséges intelligenciáról, rakétaszínezőkről, a kutatók celebesítéséről és arról, miért lenne ideje újragondolni, hogy mit jelent „tudósnak lenni” a 21. században. Ne számíts sablonokra: ez nem az a fajta interjú, ahol valaki megpróbál „okosan beszélni a tudományról”. Inkább az a fajta, ahol megérted, miért lehet egy részecskedetektor vagy egy színezőkönyv is forradalmi eszköz – ha a megfelelő ember tartja a kezében.
Molnár Janka Sára a DOKK egyik kulcsszereplője a Mesterséges Intelligencia az Oktatásban Labor keretében. Szerepe nem csupán tartalomkészítőként, hanem tudománykommunikátorként is meghatározó: célja, hogy az AI és az oktatás kapcsolatáról szóló eredményeket érthetővé, emberközelivé és élményszerűvé tegye – nem csak szakemberek, hanem laikusok, oktatók és szülők számára is.
Ez a szemlélet pontosan egybevág a DOKK céljaival: hidat építeni a kutatás és a gyakorlati pedagógia között, és új formátumokat találni az oktatási innovációk közvetítésére. Janka munkája ebben kulcsfontosságú, hiszen egyszerre hozza be az oktatásfejlesztésbe a digitális platformokat, a vizuális narratívát, és a tartalomfogyasztási szokásokhoz igazított tudáscsomagokat.
M.L.: Szia Janka! Kezdjük rögtön a lényeggel: mi volt az utóbbi időszak legizgibb dolga, amibe belefolytál a DOKK projekt kapcsán?
M.J.S.: Hát figyi, nálam most minden az AI (vagy ahogy én mondom: „úgynevezett mesterséges intelligencia”) és az oktatás közös halmazában történik. Képzeld, vannak már olyan algoritmusok, amik 92%-os pontossággal előre megmondják egy gyerekről, hogy diszlexiás-e vagy sem. Ezeket mutatom be, főleg rövid videókban. Néha olyan, mintha sci-fiben dolgoznék, de közben mégis embereknek szól, és ez benne a legjobb.
M.L.: Apropó, AI. Ez a terület nálad inkább új vonzalom, vagy már korábban is megmozgatta a fantáziád?
M.J.S.: Őszintén? Totál utálom a „mesterséges intelligencia” kifejezést. Anyukám nyelvész, vele is mindig ezen vitatkozunk. Ezek nem intelligenciák, csak baromi nagy adatkupacokra trenírozott modellek. De! Azóta, hogy belépett az életembe a ChatGPT, a Perplexity, meg az összes produktivitásnövelő kis AI-barátom, azóta konkrétan a fél életemet kiszerveztem. Időt spórolok, kreatívabb vagyok, és közben tudok edukálni is. Szóval win-win.
M.L.: Akkor mondhatjuk, hogy nálatok családi tradíció az edukáció?
M.J.S.: Valahogy igen. Anyukám angoltanár, és már az AI-s nyelvtanításban is benne volt, amikor még senki se tudta, mi az a Duolingo. De nálunk otthon nem volt olyan, hogy „Kislányom, mi leszel, ha nagy leszel? Tudománykommunikátor!” Ez inkább valahogy organikusan jött. Azt viszont biztos, hogy tőle örököltem azt a mániát, hogy a tanulás akkor jó, ha izgalmas.
M.L.: Ha már izgalom: voltak-e gyerekkori példaképeid ebben a világban?
M.J.S.: Naná! Zsíros László Róbert! Én konkrétan fangörcsöt kaptam tőle tiniként. YouTube-on néztem, és az volt a vágyam, hogy egyszer csak élőben is lássam. Na most pár hete együtt ültünk egy panelbeszélgetésben. Ő volt a moderátor. Teljes kör bezárult, közben meg öregedtünk is egy jót. (Nevet)
M.L.: Milyen közösségek segítettek neked abban, hogy ilyen irányba fejlődj?
M.J.S.: Nagyon sok inspiráló ember vett körül. A gimiben már részecskefizikával foglalkoztam a KFKI-ban, detektorokat hurcoltam országszerte, aztán egyetemen, járvány alatt is mindig jöttek azok, akik húztak felfelé. Én próbálok olyan közegekben mozogni, ahol ez megvan – ha nincs inspiráció, én haldoklom.
M.L.: Szerinted mi kell egy jól működő szakmai közösséghez?
M.J.S.: Reflektálni kell. Magadra is, meg másokra is. Tudni kell, hogy miben vagy jó, és miben nem. És ezt ki is kell mondani. Ja, és értékalapú kapcsolódás. Hogy akarjunk együtt valami jót létrehozni. Ne csak „csináljuk, mert kell”, hanem legyen benne hit. Meg persze kommunikáció, célok, ezek nélkül káosz van.
M.L.: És mit mondanál az egyetemi világnak, ha kritizálni kellene?
M.J.S.: Nyitottságra lenne szükség – az idősebb oktatók is tanulhatnának néha a fiatalabbaktól. A másik, hogy nagyon nehéz kutatónak lenni úgy, hogy nincs pénz, se stabilitás. Doktori ösztöndíjból nem lehet megélni. Ja, és az egyetemi rendszerben gyakran hiányzik az őszinte kíváncsiság. Pedig anélkül nem működik a tudomány.
M.L.: És a nemzetközi trendek? Látsz jó példákat, amik inspirálnak?
M.J.S.: Totálisan! Spanyolországban például dizájnerek és kutatók közösen készítenek animációkat. Új-Zélandon miniszteri díjat kapsz, ha jól tudsz tudományt kommunikálni. Mi meg még mindig azon vitatkozunk, hogy ciki-e egy kutatónak TikTokot használni. Spoiler: nem az. Amúgy dolgozom egy olyan koncepción, hogy hogyan tudjuk „elcelebesíteni” a kutatókat. Persze jó értelemben! Mert megérdemlik. Igazi rocksztárok!
M.L.: Hogy néz ki most a Janka-univerzum? Kik alkotják a csapatot?
M.J.S.: Van egy asszisztensem, ő konkrétan az életem kirakós darabjainak ragasztója. Aztán ott van két gimis srác, egy fizikus, egy anyuka, egy marketinges, egy kreatív tartalomfelelős – és még sok másik szuperarc. A fix csapat kicsi, de agilis. Imádom őket!
M.L.: Mi a következő nagy dobás?
M.J.S.: Három dolog.
A „kutatók celebesítése” projektem. Elég volt abból, hogy a kutatói eredményeket senki nem olvassa, míg a valóságshow-szereplők minden lépéséről cikk születik. Ezen változtatunk.
Egy szülői előfizetéses rendszer, ahol tudományos videókat, kísérleteket küldünk.
Olyan tartalomkészítés, amit nem csak én csinálok, hanem a többiek is részt tudnak venni benne – skálázunk.
M.L.: Végezetül: miért csinálod mindezt? Miért szívügyed ez a terület?
M.J.S.: Mert hiszem, hogy a tudomány nem elzárt elefántcsonttorony. A tudósok is emberek, és a tudomány akkor él, ha van közönsége. És mert marha jó látni, amikor egy gyerek rácsodálkozik egy egyszerű kísérletre, vagy amikor egy felnőtt azt mondja: „Janka, ezt végre megértettem.” Na, ezért!
Aki kérdez: Murai László
Aki válaszol: Molnár Janka Sára
Fotók: Nagy Krisztián
